első nap

szóval mielőtt végképp elmerülök a szent tompaságban amit az elvonási tüneteim okoznak, tiszteletel bejelentem, mától nem dohányozom.
hehe, mondhatná bárki aki ismer, volt már ilyen, stb, de most azt találtam ki, hogy minden lehetséges fórumon kinyilatkozom, lásd cigizőben, blogon, aztán csak visszatart a szégyenérzet akkor amikor az akaraterő nem.

a miértekről.

mi most éppen szegények vagyunk. nem szoktunk éhezni, mert találékony vagyok az olcsó menzás kajákat illetően, csak még finomra is meg tudom főzni őket, de csak akkor engedem el magam extrák vásárlásokat illetően ha vendégeink vannak. ne, inkább ne is számoljatok, ha voltatok vendégeink és láttátok, hogy az az extra. sakkozunk a számlákkal, és ha elromlik a laptop, akkor megtanulok kötni. (ez a legujabb projekt, hogy kötögetek csendesen a kandalló előtt) amint megtalálom a kötőtűt, mert elromlott. de ezzel a dologgal nagyon rendben vagyok, mióta csak egy sznob ismerősöm szörnyűlködött hogy úúúúristen milyen körülmények, azóta nem vagyok hajlandó emiatt frusztrálódni. mármint a szegénység miatt.
amikor rájöttem hogy pl réges régen kifesthettem volna pl a lakást abból a pénzből amit gyakorlatilag kifújok a számon, akkor azt kell mondanom, hogy  maga az a tény miszerint elégetem indirekt módon a pénzt, kicsikét nevetséges. igen, kellett ennyi év.

szóval a legjelentősebb motiváció az anyagi. de nemcsak.
szombaton reggel, kávé előtt képtelen voltam kiszámolni hány éves vagyok. mindenképpen megállapodtam magammal, hogy a 40-en innen de a 35.ön túl. (és ne röhögj, pár éve derült ki hogy enyhe diszkalkuliám van, ami mellett pl egyenesen ragyogó, hogy matematikából nem buktam meg soha, viszont teljesen érthető, hogy a pénzt pl nem tudom beosztani) szóval így a negyven felé haladva nagyon nincs rendben, hogy nem vigyázok magamra. fú, ujabb projektek kilátásban, de egyelőre a nikotinmentesség a cél.

pedig a dohányzás nekem valahogy személyiségjegy, anyum illata és mozdulata, és szertartás, és megtartó erő.
vagyis volt idő, amikor ezeket a dolgokat tulajdonítottam neki. és nyilván továbbrais szeretni fogom az illatát, de nem szeretnék rágyújtani.

persze a leginkább a függőség ténye riaszt el. mert milyen dolog az már, hogy ilyen szinten meghatározzon egy tárgy? egy szer?


na igen. ma reggel ritális keretek között elszívtam az utolsó cigimet, és csak remélni tudom, hogy a szent tompaság aktiválódik és nem a dührohamok. különben kénytelen leszek nagyon csattogtatni a kötőtűimet.