van ez a fura eufória, ami az ittélést övezi. mert szép, meg jó, meg minden okés, Gerg olyan iskolába jár, ami szerethető, kezd újra érdeklődő, kíváncsi és felfedező gyerek lenni, egyre kevesebbet szorong.
aztán van ez a szívbemarkolás, ami akkor jön elő, ha arra gondolok mi mindent hagytam már magam mögött, hajnalban a félálomban jönnek sorban elő az arcok, a régesrégi szatmári és régesrégi vásárhelyi arcok, emberek, akiket nagyon szerettem és akikről ma már nem tudok semmitsem.
és van ez a munkahely, ahol Don rendes, Don-né rendes, Don-lány rendes, és kedvesek is a maguk módján, csak hihetetlen nagy butaság van a háttérben és aszem ilyen még nem volt, hogy én frusztráljak le embereket, és fura nézni ahogyan reagálnak. meg az én reakcióm az ő reakciójukra.
kompromisszum ez a javából, és fogalmam sincs meddig viselhető.
még megéri.