szabadság. szeretem.

nem tudok nagy szeretettel és hálával gondolni az Árpi munkahelyére, mert miért pont most ne vétóznák meg utolsó előtti pillanatban a szabadságát, amit január 1től a gyerek téli szünetének végéig szeretett volna kivenni.

most ott tartok, hogy felhívom a főnökét és elmesélem neki, hogy amikor én árpit választottam, akkor a családját is hozzákalkuláltam, és már egy éve láttam őket, akkoris temetés volt, szóval ne húzzon velem ujjat, nekem most úgy kellenek olyan emberek akik normálisak, szeretnek és értékelnek olyanak amilyen vagyok mint egy falat kenyér. mint egy korty víz. mint.... mint gyereknek a karácsonyi ajándék.

túl azon, hogy pont mikor kezdődne az iskola elmehetne nyugodtan 2 hétre, az lesz a fasza pompás, amikor nyakig érő sárban és hólében buszozunk majd reggel is és délután is, a délutániakat rendre lekéssük és a hétfő reggeli hólé és sár péntekre kezd beépülni a személyiségünkbe is, nemcsak a ruhánk állagába.

no, ez a szabadságos intermezzó tette azt, hogy szombaton ahelyett hogy élveztük volna egymás társaságát árpival, (a gyerek osztálykirándult) képes voltam 14 ótán keresztül aludni, majd másnap munkahelyi kötelezettségeimnek tettem eleget amikor lesütöttem több kg lisztből mézessütiket, ma csak a csuklóm fáj és a depresszióm.