3 hét

három hét múlva fejest ugrunk valamibe, amiről csak elképzeléseink vannak, és kicsit szorongok attól, hogy nem túl élethűek...
a vicc az, hogy lassan kiderül, hogy lesz az utódom a munkahelyemen, van egy nagyon nagyon szimpi lány meg egy nagyon nagyon nem.

3 hét alatt rengeteg elintézendő dolog van,  a legnagyobb mumus továbbra is a csomagolás, de bővült a kör azokkal a dolgokkal, amiket halogattam valami csodára várva.

nem tudom, mondtam-e már, hogy félek?

el kell búcsúzni mindentől és mindenkitől, nekem meg a búcsú sosem ment jól, az előzőváros otthonából is úgy jöttem el, hogy végigbőgtem az utat, majd rá fél évre jól bedepresszióztam. most mondjuk nem tökegyedül csinálom végig, velem vannak a legfontosabbak. viszont félek kicsit attól, hogy gergő is szorong, most még ettől az iskolától, de folyton lesz valami amitől tud, és ez olyan szörnyű, hogy szerencsétlen gyereknek pont ezt tudtam megtanítani a sok szarból ami bennem van.
minden éjszaka felriad, olyankor csendben a maga kedvességével áthív a szobájába és kéri hogy beszélgessünk. mert az megnyugtatja. éjszaka 2 körül. nem vagyok túl beszélgetős. de megteszem, mert érzem ugyanazt a szorongást. rengeteg olyan dolog bukkan elő, ami évekkel ezelőtt történt, de soha nem tudta még megfogalmazni, én pedig miután megnyugszik és elalszik még sokáig nézek bele a sötétbe, és azon gondolkodom, hol voltam én ekkor, miért nem tudta hamarabb elmondani, mondjuk a fél tanári karnak nem lenne már feje, és a gyerekek többsége is csodálkozva nézne ha elmondanám, hogy miért gonosz dolog alázni a társainkat. nem is értem milyen világ ez, valami kiskamasz szubkultúra, ahol a szabályok teljesen másak mint az én világomban. Gergő meg a kettő között lavírozik.

és nemsokára ott lesz egy ujabb világ, amihez valahogyan alkalmazkodnunk kell.

szorongás van.