és elkezdődött a búcsúzkodás. időpontokat beszélek meg emberekkel, akikkel még egyszer utoljára, a munkahelyem is törleszt azzal, hogy az egyik utódjelöltemet máris nagyon megszerettem és olyan barátság kezdete, ami majd folytatódni fog, ez biztos.
csak ezek a nagy búcsúk ne lennének, legalább az illúzió megmaradhatna hogy az a két-három ember aki fontos volt nekem nem tűnik el az életemből, úgyhogy a leghevesebb kívánság most egy jedd-szeged autópálya és nagyon sok nyitottakadémiásos előadás szegedre, egybizonyos előadóval. és milyen szép lenne ha a harmadik ember meg csakúgy, de gyakran.
azért ha az embert tényleg a kapcsolatai minőségével mérik, azt hiszem nem múlik nyomtalanul el ez a 7 év, amit marosvásárhelyen töltöttem.
milyen szép lenne ha vigyorogva túlesnék ezeken a búcsúkon, és otthon a kertben ribizlit ölelgetve sírnám csak ki magam, ha már nagyon sírni kell. (ribizli kutya, és ha sírok a kertben, mert sírni kell mindig odajön, leül nagyon szorosan mellém és a karomra teszi a kezét. jó vele sírni:-)

közben meg már ott a várakozás a legyünkmárott, dejólesz, végre nem csak 2 ember fog szeretni feltétlenül, elvárások nélkül.