soha, soha, soha nem tanulok a saját hibáimból, örökre én maradok az az anyuka akinél egyszercsak elszakad a cérna a szülői értekezleten és megmondja enyhén enerváltan azt az igazságot, amit valamiért - és ezt a részét nem értem igazán - valamiért mindenki más is elfogad.
tegnap mindenesetre majdnem felpofoztam egy apukát, viszont a gyerek is akinek érdekében, az anyja is akinek a gyereke és az összes többi gyerek is odajött a végén és megköszönték a "védelmet".

gergő szerint nem volt gáz, sőt, ő büszke rám.

én meg azóta is ott állok és ácsorgok abban a kurva hosszú pillanatban amikor egy apuka megkérdezte fiának osztálytársát, hogy "honnan van bátorságod az én fiamat bántani? "

amúgy hihetetlen az élet, meg az emberek, simán egy szinten tárgyalták azt hogy a szemetet nem szedik össze azzal, hogy több fiú módszeresen zaklat egy egy másik fiút.

hát éljenek a szülő-diák értekezletek.